top of page

ALKOTÓK

Móga Piroska

Szül.: 1990. 06. 24.

Szerep: Eszter

2015-ben diplomázott Szabival együtt a Kaposvári Egyetem színész osztályában. Gyakorlatát a Radnóti Színházban végezte, ahol jelenleg is látható három előadásban.

Több filmben játszott főszerepet (Deák Krisztina: Aglaja; Szabó Szonja: Komoly dolgok), idén  pedig Sopsits Árpád új thrillerében a 

Martfűi rém-ben forgat. Alkotója az Amargant korábbi produkciójának, a Völgyvándornak is.

Fábián Szabolcs

Szül.: 1990. 04. 14.

Szerep: Kristóf

Piri és ő a Kaposvári Egyetemen frissen végzett színészhallgatók. 

Szabi gyakorlatát a Vígszínházban töltötte, de számos más társulatban is játszik. Ősztől az Összkomfort mellett látható lesz Alföldi Róbert új rendezésében, a Makkbettben, Fekete Ádám előadásában a Csoportkép Oroszlán nélkül-ben, és a

Török Tamás féle 

Elnémulásban. 

ILYÉS LÉNÁRD

Szül.: 1981. 10. 31.

Szerep: Máté

Leó -az Amargant Színház alapítója- 2006-ban  egyszerre diplomázott a Szegedi Tudományegyetem magyar tanár szakán, és kapta meg a színész képesítést a Szegedi Nemzeti Színház stúdiójában. Azóta szabadúszó. Sok helyen megfordult, volt már kortárs táncos a Gobe Dance Company-ban, színdarabíró az Irály 

drámaműhelyében, csinált fizikai színházat, tart színházi tréningeket, és persze jó néhány prózai produkció és monodráma létrehozása is a nevéhez fűződik, álma mégis az, hogy az Amargant létrehozásával saját, független és összetartó társulatot építsen ki.

Bognár Anita Rozália

Szül.: 1990. 02. 07.

Szerep: Zita

A Főnix Drámastúdióban végzett 2011-ben, azóta aktív tagja az iskola társulatának. Hogy nemzetközi tapasztalatokra tegyen szert, 2012-ben Moszkvába költözött. Ott belehallgatott a Scsukin Színművészeti Főiskola óráiba. Mióta visszatért, aktívan játszik. Legutóbb az Aszínház Az vagyok című produkciójában láthattuk, illetve a Sanyi és Aranka Színházban futó Asszonysorsokban. 

 

 

 

Magócs Nikolett

Szül.: 1992. 06. 14.

Rendezőasszisztens

Szervező, tervező.

 

Jobbára ártalmatlan.

 

Végzett rendezőasszisztens.

 

Született polihisztor.

 

A motorosok védőszentje.

Fogarasi Gergely

Szül.: 1977. 06. 28.

Rendező

Az  Összkomfort előadás rendezője. Nincs az a filmes vagy színházi pozíció, amit ne próbált volna ki élete során. Volt gyerekszínész a Vígszínházban, számtalan filmszerep magyar hangja, játszott a Radnóti Színházban, később 

függetlenként rendezője és színésze lett a Spidron Műhelynek is. Több tucat kisfilm, videoklip és a Vera, Verám, Verusa című nagyjátékfilm rendezője.

Váczi László

Projekt menedzser

 

Jogi diplomája megszerése után színházi menedzser képesítést szerzett a Werk Akadémián.

Sanyi és Aranka Színház produkciós vezetőjeként idén ősszel megalapította a SASZ alkotóműhelyt, melyhez az Amargant társulata is csatlakozott.

Zágoni Nóra

Szül.: 1991. 07. 21.

Sajtós

Frissen végzett rendezőasszisztens és leendő jogász. Színházi jolly joker. Ha kell világosít, ír, asszisztenskedik, levezényel egy produkciót, társulatunkban ő utasítja rendre az utánunk leselkedő paparazzi sereget. Titkos fegyvere, hogy minden táskája minden szegletében akad cukortartalmú élelem.

Hankó János

Szül.: 1970. 03. 14.

Díszlettervező

Szűcs Petra

Szül.:  09. 30.

Jelmeztervező

Havas Eszter

Szül.: 1992 . 01. 30.

Fotós

Csősz Anna

Szül.: 1991. 03. 07.

Videós

Nagy Áron

Szül.: 1986. 05. 16.

Grafikus

bottom of page