top of page
A BESZÁMOLÓ
Okuláré Project
A magyarországi helyszínek mellett a Calgaryban működő Magyar Ház is részt vett az Amargant Színház irodalmi kísérletében. A központi téma ez alkalommal az identitás volt, amely különösen finom szálakat és érzelmi hullámhegyet- völgyet pendített meg számunkra. A színházi formákon keresztül valódi interakció történt szöveg-és a közönség, valamint a szöveg és önmagunk között. A három egyfelvonásos darab felolvasását követő műhelybeszélgetésünk megjelenítette egyrészt a korosztályos- másrészt az aktuális kulturális, civil és társadalmi rétegek kérdésköreit, górcső alá vettük mit jelent ma ezen művek mentén vajon az azonosság, mint társadalmi-, személyes-, nemi teljesség.
Mozsik Imre : Csatlakozás című műve a metafizikát ironikusan ötvöző szociodráma a család széthullásáról, a családtagok egymáshoz való viszonyáról, kommunikáció képtelenségéről szól. Hol játszódik? A köztes létben? Ki a HANG? Az allegorikus alak vajon a lelkiismeretünk? Egy olyan világot mutat be, ahol a harmónia csak látszólagos. A „Kicsoda Ön?” kérdésre a szereplők csak külső egységekbe tudják magukat sorolni (megjelenés, munkahely, foglalkozás), összecseng a jelenben való létünk általános megélésével, mennyire merünk beleállni a helyzetbe anélkül, hogy kibúvókat, általános válaszokat, jól megszokott, biztonságos formákat öltenénk magunkra. Mozsik egy kilátástalan, jövőtlen életet ír le, ahol a családtagok nem mernek (nem akarnak? Nem tudnak?) változtatni saját gyerekkorukban látott hibás formákon, reakciókon.
Fekete Ádám: Kupakgyáros című darabja egy szűk térben játszódó, hosszú, statikus dialógusokra épülő dráma. A legkevésbé mindennapibb, központosítás nélküli mű, melyben az írásjel nélküliséggel szabad értelmezést ad az olvasó számára. A cím is hiperbolikus, hiszen ellentétben áll a mondanivalóval. A kupakgyáros mindössze kupakgyártó munkás, aki utolsó pillanatban még találkozik a demenciával küzdő, magányos édesanyjával. Bizonyos fokig az egymástól, önmaguktól való elidegenedés, az uniformizált világ Madách Falanszterét és Örkény Tóték c. művét is engedi felvillantani. A fiú szenvtelenül beszél az elanyagiasodott világról, ahol az emberek semmiféle érzelmet nem tanúsítanak egymás iránt.
”e használati tárgyak teremtője felé
az emberek nem hogy hálával és megbecsüléssel
de még megvetéssel és undorral
még gúnnyal és viszolygással sem fordultak
mert az emberek egyáltalán nem fordultak felém”
A konfliktus alapja az anya és a kupakgyáros látásmódjának ütköztetése. A fiú belső, első olvasásra talán együgyűnek tűnő drámája nem más, mint az önmegvalósítás, a megbecsültség, a felnőtt kor tevékenysége, a „maradandó” alkotásának igénye köré gyűrűzik. Ezt a hiányt erősíti fel az anya kiábrándultsága (sértettsége?), aki elmenekül a gondolkodás elől, követi a rutint, a kéket és az ovális alakút tizenöt percenként veszi be. Megjelenik a fiatal és az idősebb korosztály kiúttalan, perspektívátlan létezése, melyben a valóság a maga mindennapiságában döbbenetes és titokzatos. Az író tisztán engedi láttatni a műben, hogyan csúszik el az én és az ő, milyen könnyű kívülállóként, belehelyezkednünk –és ezzel épp kizárni magunkat a szituációból, mindössze a saját érzelmek egyes szám harmadik személyben való megfogalmazásával.
Deme László: Kontaktját a helyszínek sokszínűsége és szereplők párhuzama miatt láttuk talán a leginkább egyfelvonásos, megvalósítható, játszható műnek. Abszurd, a valóságtól eltávolodott serdülő érzelmi zsarolása a tehetetlen, óvatos szülőkkel szemben, akik számára a technológia ezen foka már idegen, és persze szülői elfogultságuk felülírja a józan ész szabályait. Érdekes volt az okostelefon, mint butító eszköz tényével találkozni, ahogyan a gondolkodás lehetőségét szűkíti; ezzel együtt szükségesnek tartjuk a high-tech adta lehetőségek pozitív megfogalmazását, hiszen lehet értelmesen is használni ezeket.
A művek számunkra identitás zavarokat fogalmaznak meg (elhagyatás, ürességérzés, állandóan változó érzések) azzal kapcsolatban, hogy az én kicsoda és miben hisz? Szokatlan, újfajta formanyelvvel, kötetlen előadásmóddal találkoztunk. Azzal együtt, megbarátkoztunk a gondolattal, hogy egyik darab végén sem születik megoldás, az írók nagyvonalúsága felénk, az olvasó felé -mely bármilyen fajta pozitív irányú jövőképet jelezne- elmaradt.
Számunkra Fekete Ádám műve volt a legmeghatározóbb, a Kupakgyárosra szavaztunk legtöbben. Megszólított bennünket a minden értelemben vett közeli-és távoli szeretteink számára kifejezett érzelmek sokszínűsége és a kérdés, vajon jól és időben fejezzük-e ki?
Mozsik Imre, Fekete Ádám és Deme László könnyen átlátható felkiáltójeleket, pajkos fricskát hagynak az olvasóban, amelyet bátran tekinthetünk sikeresnek, hiszen a program célját, gondolkodásra való ösztönzést serkenti, parázs vitát indít az identitásról. Másik szempontból pedig jelentheti talán a kommersz helyzetek látszólagos leírását is… Szeretnénk hinni, hogy a dolgok összeszedettségére és árnyalására való utalás a magyar nyelv adta kreativitásban megjeleníthető és a kortárs íróink képesek egyszerre ízessé és felhasználóbaráttá tenni irodalmunkat.
Szeretettel várjuk a májusi fordulót!
Calgary
2014. április 7.
bottom of page