Szereplők:

 

Dr. MC és Rep MC – egy és ugyanazon személy, középkorú férfi, hol fehér köpenyben, hol frakkban

 

Gábor – fiatalember

 

Anya – középkorú nő

 

Kutya

 

 

 

KÖVETKEZŐ JELENET

 

(A színpad közepén

 

fájdalmas gyönyörbe torzult arcot mintázó Fiú-démon maszkkal a fején Gábor ül,

 

körötte tánclépésekkel szökdelve kering frakkos Rep MC sámán-maszkban.)

 

Rep MC: (Énekelve a Nézők felé – a Holdvilágos éjszakán… dallamára:)

 

 

A világot látni kell,

 

Szem kinyitni - tárni kell,

 

A világot járni kell,

 

Szállni fel, szállni el…

 

 

 

 

Willkommen, bienvenue, és welcome,

 

drága barátaim, drága mindenki,

 

aki idemerészkedett ma este erre a felejthetetlen emlékű GRAND TOURS termékbemutatóra, melyen is grandiózus szeretettel

 

prezentálhatom Önöknek íme Gábort,

 

e bátor és vállalkozó szellemű kísérleti alanyt, de még az, hogy Gábort,

 

hanem szintúgy prezentálhatom Önöknek azt az általunk kifejlesztett szoftvert is,

 

aminek a megszemlélésére feltételezhetően mi itt ma mind összegyűltünk,

 

tehát – íme, a GRAND TOUR FACILITÁTOR,

 

a mi kis részecskegyorsítónk.

 

(Kivár.)

Nem hallom még eléggé eléggé a hüledező hangokat…

 

 

Tessék csak, tessék,

 

nyugodtan szabadjára engedhetik az elképedést:

 

leeső állakat és kiguvadó szemeket akarok ma Önöktől mind!

 

Oh, de hiszen még nem is ismerik behatóan elképedésük majdani tárgyát.

 

 

 

Hát ide süssenek:

 

Gábor fején

 

ez a hívjuk mindközönségesen sisaknak valami

 

az a bízvást állíthatom csodaeszköz,

 

ami igen hatékonyan segít majd meggyőzni

 

a bennünk, azaz bárkiben

 

szunnyadó utazni vágyót, hogy igenis

van

 

e

 

kívül

 

számodra

 

hely.

 

Hej!

 

 

 

Ma és itt

 

az Önök becses szemei előtt,

 

meine Damen und Herren,

 

eloszlatjuk Gáborban

 

ama közkeletű tévhitet,

 

hogy ne lenne számára e kívül fikarcnyi hely.

 

Szólítsuk is talán meg: Gábor, pörög már a kép?

 

Gábor: (Kéjesen nyög. Kezével a nadrágjában matat.)

 

Rep MC:

Let me see.

 

Ó igen – azt hiszem, Gábor barátunk most épp egy bangkoki lebujban időz.

 

És már régen nem nyelvben gondolkozik – legalábbis nem a saját nyelvében, haha.

 

 

 

Erős kezdés – nem fecsérel a fiú sok időt,

 

utolérhetetlen magabiztosság. Sőt!

 

 

 

Onnan talán nem látszik kellő kivehetőséggel, de innen

 

egész közelről

 

határozottan állítható,

 

hogy bizony nyál csordogál

 

a sityak alól.

 

Gábor, ugye védekezik közben azért?

Gábor: (Ejakulál. Élő orgazmus.)

 

Rep MC:

 

Felejthetetlen pillanat – nem is találok szavakat,

 

tudom, maguk sem.

 

(Megtörli a fiú száját.

 

Közben Anya anya-démon maszkban

 

infúziós állványt húzva maga után

 

beszivárog a térbe, Kutyával a pórázon).

 

Anya:

 

Kisfiam, mit csinálsz

 

evvel a maskarádéval a fejeden?

 

Befeküdtem a kórházba, mégis megműtenek.

 

Beteszem a rakott krumplit a lerbe, még meleg, ehetnél belőle.

 

Egész elfogysz, szentem, nem szeretem én ezt.

 

Rep MC:

Gábor barát, merre jár? Tibet?

 

Küldjön egy jelet bentről.

 

Gábor: (Hosszan és hangosan felzokog.)

 

Rep MC:

 

Ó igen, látom,

 

ez már a Grand Canyon lesz – jártunk már mi is így,

 

valljuk be töredelmesen.

 

Hogy felsírtunk a Természet lenyűgöző, már-már transzcendentális volumene láttán.

 

Az Ismeretlen meglesése.

 

(Ölébe veszi a megrázkódtatás alatt álló fiatalember fejét.)

 

Ssssssssssss.

 

Anyuka, a maga fia elég komoly lelki megpróbáltatáson megy most keresztül – épp

 

Pink Floyd koncerten van.

 

Anya:

 

Kisfiam, beszéltem az orvossal.

 

Azt mondja, ha most megműti a mellem, és minden jól alakul,

 

nyár végére már rendbe jövök.

 

Addig halaszd el az utazást.

 

Kérlek.

 

Nincs, aki vigyázzon a kutyára.

 

(Fiú kezébe adja a pórázt.)

 

Rep MC:

 

Szia Bodri! Be vagy oltva?

 

Gábor mindeközben mélyeket lélegez,

 

erőteljes verejtékezés, hát milyen magasságokat hág meg a mi fiunk?

 

Csupa csatak, remegő lábizmok,

 

hány ezer méteren járunk, kalandor? Csomolungma, arkangyal?

 

Kifulladásig és még tovább – hát a csúcsra, azt hiszem, még várni kell picit…

 

Hm. Okay.

 

Reklám után visszajövünk.

 

Make a wish… Kettő… Három… És!

 

 

 

 

 

KÖVETKEZŐ JELENET

 

 

Dr. MC: (A Nézőknek, mintegy őket is megénekeltetve:)

 

Nem nem nem, nem nem nem,

 

nem megyünk mi innen el,

 

míg a gazda, házigazda furkós bottal ki nem ver!

 

És még egyszer, immáron hangosabban és mindenki, hogy:

 

Nem nem nem, nem nem nem,

 

nem megyünk mi innen el,

 

míg a gazda, házigazda furkós bottal ki nem ver!

 

Hát szó mi szó, csaptunk mi már ennél nagyobb zajt…

(Szlogen-szerűen:)

Kivándorolna? Kigyógyítjuk!

 

Jó estét, jó szurkolást, kedves Honosaim!

 

Továbbá hajrá Magyarország, és hajrá benne Gábor!

 

 

 

Íme,

 

elsöprő szeretettel és tisztelettel prezentálom Önöknek

 

a ma este vállalkozó szellemű

 

megtérülni vágyó jelöltjét, Gábort,

 

aki arra kért meg bennünket,

 

hogy tántorítsuk el

 

kivándorlási szándékától.

 

 

 

Már be is készült a Tékozló Fiú,

 

fején az e művelethez elengedhetetlenül szükséges és elmaradhatatlan

 

Emigratográf,

 

ami oly sok honfitársunknak jó szolgálatot tett már!

 

 

 

Hisz kívülről fújjuk mindannyian:

 

Kivándorolna? Kigyógyítjuk!

 

Hall minket, Gábor?

 

Gábor:

 

Igen.

 

Dr. MC:

 

Gábor,

 

ugye, nem akarja,

 

hogy felolvassam

 

itt mindenki füle hallatára

 

a magyarság-tesztje gyatra eredményét…

 

Gábor:

 

Nem.

 

Dr. MC:

Gábor,

 

maga nem ment át

 

az állampolgárságin kellő maga-bizonyossággal…

 

Őszintén:

 

kivándorolna?

Gábor:

 

Igen.

 

Dr. MC:

 

De miért tenne ilyet?

 

Gábor:

 

Mert nem tudok az apámnál jobban hegedülni.

 

(Közben Anya, görgős műtőasztalon fekve,

 

infúziós állványa segítségével, ha nehézségek árán is, de benavigál a térbe.)

 

Dr. MC:

 

Hát dudás akar lenni, Gábor?

 

Valóban erre predesztinálják a képességei?

 

Minek magának egy pokoljárás?

 

(Közben leveszi a fiú cipőit.)

 

Anya:

 

Most jövök a konzíliumról.

 

Azt mondják az orvosok, elég szerény az esélyem arra, hogy felépüljek a műtét után…

 

Hát így nem látnak tőlem egy vasat se.

 

(Kivár.)

 

Mi van a fejeden?

 

Dr. MC:

 

Emigratográf.

 

Anya:

 

És nem fájdalmas?

 

Dr. MC:

 

Ó, igen, fáj – de csak ő érzi.

Anya:

 

Kisfiam, hol van a cipőd?

 

Miért sírsz?

 

Dr. MC:

 

Épp átéli, hogy a matrózok tengerbe dobják a kutyát:

 

felcsempészte ugyanis a hajóra,

 

hajnalonként titokban sétáltatta a fedélzeten,

 

de lebukott. Pár nappal a kikötés előtt.

 

Sosem lesz többé kutyája, ezért sír.

Anya:

 

Látod, hogy nem bírsz rá vigyázni?!

 

Na mindegy, ne veszekedjünk.

 

Szóval kisfiam, a műtétemre félretett hálapénzből

 

akár be is fizethetnélek arra a Grand Tour útra.

 

Dr. MC:

 

Pénz beszél, kutya ugat.

 

Anya:

 

Szeretném, ha messzebbre jutnál.

 

Gábor: (Énekel.)

 

Mához e gyhétre má rnem lesze kitt.

 

El visza gyors vona ten geme tis

 

Dr. MC:

 

Minden elveszett lélekért nem fogunk küzdeni.

 

Reklám után visszajövünk.

 

Addig is fogadják fanatikus rajongással

 

mindenkori őstermelőink ingyenes termékbemutatóját:

 

ma kecskesajttal töltött mangalica-töpörtyű katonák egy tálon,

 

aztán senkinek se maradjon!

 

 

 

 

 

KÖVETKEZŐ JELENET

 

Rep MC: (Szlogen-szerűen – és nagyon lassan:)

 

Mert nem kell ott lennem, ahol vagyok, csak ha akarom.

 

Látja, Gábor, maga még sosem volt ilyen fontos nekünk, mint ma most és itt.

 

Ah, mennyire másképp történik minden, ha Hamlet Helsingőrben marad!

 

Nincs az a sok hűhó se semmiért…

 

Gábor:

 

Állj, ki vagy?

 

Ismerős a hangod. Valahonnan.

 

Rep MC:

 

Gábor, magának eltökélt szándéka, hogy lovaggá üti az angol királynő.

 

Javítson ki, ha nem.

 

Gábor:

 

De igen.

 

Rep MC:

That will take some time. And some Beatles songs.

 

Lehet, hogy fel kéne fedezni az 5 dimenziós nyomtatót, haha.

 

Vagy a 21dik század színházát.

 

 

 

Akkor most egy kis kultúr-sokk moderálás.

 

Segítek: kultúraváltásnál egy bizonyos ponton csak bámulunk ki a fejünkből,

 

fatalisztikus gondolataink támadnak,

 

váratlanul és minden ok nélkül nekirontunk a befogadóinknak satöbbi.

 

Mik, Gábor a maga tünetei?

 

Gábor: (Horkol.)

 

Rep MC:

 

Ahá - határtalan és túlzott alvás.

 

Dr. MC – mostantól MC, szerepösszevonás: (A horkoló Gábor arcába szavanként üvölti.)

 

Nem – térkép – e – táj!

 

Itt van-e köztünk továbbra is Gábor,

 

akit rend, fegyelem és lojalitás utáni vágya űzött közénk, ebbe a Magyar Sejt Klubba – egy éjjel, amikor lélekfaló és mélységes-mély

 

kétségei közepette hozzánk rohant,

 

hogy segítsük ki és mentsük meg tenmagától.

 

És most érette dobog a szívünk, érett-e.

 

Egy bárki – aki mégis a mi fiunk, és mi kinyúlunk érte.

 

(Hatásszünet.)

 

Folytatjuk tovább a kivándorlás-prevenció és nemzeti identitás-tréning szertartást,

 

kérem álljanak fel – Gábor üscsint elénekli nekünk a Himnuszt.

 

(Csettint.)

 

Gábor: (Horkol tovább.)

 

MC:

 

Ilyen

 

egy

 

embert!

 

Hogy aszongya „Hazá dnaha kretén dühe letehetetlenül…”

 

(Kivár.)

 

Ugye, tudja folytatni, Gábor,

 

Gábor – ugye tudja folytatni?

 

(Még kivár.)

 

Hagy szakadjon föl az a hang ott belül, rabláncon.

 

Balsors, akit régen tép, megvan?

 

Hát ezért istenuccse nem jár Oscar, haha.

 

 

 

 

Ugye, nem akarja maga sem, hogy a Miniszterelnök Prezident urat bejelentkeztessük ide

 

magát kvázi nyilvánosan meggyóntatni…

 

Annyira azért elfoglalt, hogy magára se szánjon időt.

 

Edzést tart volt kollégiumi szobatársainak,

 

az ország-gyúlás elnökének,

 

meg a köztársasági elnökúrnak.

 

(Gábor mindeközben Recsken kenyérgalacsinokból kutya-szobrocskát gyúr – amiket aztán éhségében megesz.)

 

Gábor, maga egy/az igazi Trebitsch Ignác reinkarnációja.

 

Leülhetnek, szágyítyesz – csak vicceltem. Nem lesz itt Himnuszocska.

 

Ha nem jön momentán spontán, hát nem jön momentán spontán.

 

Ellenben megírjuk a búcsúlevelet Anyának.

 

Diktálni fogok, Gábor. Tollba mondani. Istenem, de szép nyelv, beh kifejező.

 

Are you ready?

 

„Drága anyám…”

 

Gábor:

 

Drága anyám…

 

MC:

 

… és Bodri!

 

Gábor:

 

… és Bodri!

 

MC:

És ez mostantól kirakatper, melyben mindent töredelmesen lábujjköröm-kitépésre bevallunk.

 

What a cliché?!

 

(Közben Anya mellén átvérzett hálóruhában begurul egy műtőasztalon.)

 

Anya:

 

Kisfiam, képzeld,

 

a műtős orvos nővérkésestől aneszteziológusostól mindenestől

 

kivándorolt a műtétem kellős közepén.

 

Ott maradtam feltárva egyedül Szent Pál az oláhokat.

 

MC:

 

Gábor, tudta, hogy rajtaütésszerűen

 

fegyveres őrizetet rendeltek el a kórházaknál,

 

mert tömegével kivándorolja az egészségügyi munkaerő a műtőket.

 

Tele vagyunk ukrán orvosokkal! Szabotázs!

 

És most megtanulunk feltartott kisujjra nevetni.

 

Gábor: (felvihog)

 

MC:

 

Hontalan szerző kíván lenni?

 

Szar kis izé emigráns lap éhező szerkesztője egy padlásszobában?

 

Szédület meg kábulat? Bassza meg!

 

Gábor, lássuk be, maga nem drámaíró, és itt nincs dráma.

 

Magának ebben a berlini peepshow-ban kellene vernie

 

éhbérért

 

közszemlére kitéve

 

a farkát,

 

amíg fel nem fedezik a hollywoodiak.

 

Gábor: (Befekszik anyja mellé a műtős ágyra. Kilopja a párna alá rejtett hálapénzt. )

 

És anya, igaz az, hogy a daganatos betegségben szenvedők nagyobbat élveznek?

 

Anya:

 

Nem tudom, kisfiam.

 

De eltűnt a hálára szánt pénz a párnám alól.

 

MC:

 

Gábor, most akkor megy vagy marad?

 

Mert akkor ahhoz igazítjuk a drámai véget, haha.

 

Mindenesetre közösen elbíráljuk

 

a „Mentem, láttam, hazajöttem” esszépályázat legjobb 100 pályaművét.

 

Kérem, álljanak fel.

 

Anya:

 

Nyugodtan leülhetnek.

 

Kisfiam, szerintem meghalok.

 

Bodrit rád bízom.

 

Hiányozni fogok neki, de te majd kiengeszteled.

 

Apád halálát is simán kibírta.

 

MC:

 

Íme a dramatikus fordulat, amikor is a tolvajnak valaki útjába áll.

 

Gábor, szaladjon!

 

Hát lát itt valaki valahol egy ajtót veszteglő hajót?

 

Irreális vágyak valóságként felfogott érzékelése vogymuk.

 

Anyuka, muszáj volt?

 

Anya:

 

Igen, muszáj volt, már nagyon fájt.

 

MC:

 

Ádáz egy küzdelem – töltött káposzta kíméletlen harca a curryvel,

 

mikor is Yorkshire Puding harap ádázul túrós csuszába.

 

Anyuka, a maga fia most Kozma Mihály – shall I say, Michael Curtis? – luxusjachtján lógatja az óceánba.

 

Anyuka, a fia notórius emigráns.

 

(Anya Médeiai üvöltéssel láttamozza,

 

hogy fia Szent Györgyi küzdelemben marad alul a hullámokkal.)

 

Anya:

 

Mit látok?

 

MC:

 

A fia menekülteket szállító hajó elsüllyedését éli át Észak-Afrika partjainál.

 

Mind odavesznek.

Anya:

 

Kisfiam!

 

MC: (Önmagával összeverekedő MC – mely küzdelemben is odavész a Jegyzőkönyv.)

Te pimasz!

 

Te hazug!

 

Te megátalkodott!

 

Te néprontó!

 

Te degenerált elfajzott!

 

Gyáva szar!

 

Hányan akarnak a határainkon bévül kerülni – széttépetjük őket a komondorainkkal!

 

(Nem) a java marad – Hölgyeim és uraim, ne legyenek illúzióink.

 

Gábor:

 

Anya, szeretnék visszaérni a temetésedre.

 

Anya:

 

Ne te gyere haza, kisfiam!

 

Széttépetnek a kutyáikkal a határon!

 

Nekem most már könnyebb mozdulnom.

 

Majd én kereslek, valószínűleg egy álmodban foglak felkeresni.

 

Legkényelmesebb mindkettőnknek.

 

Áll itt a bál – az öröklés miatt, apád rokonai a seholból felbukkantanak.

 

(MC végez Anyával=leveszi Anya-démon maszkját; aki többé nem beszél, áll, vártán.)

 

Gábor:

 

Anya, kitelepítés vagy börtön vár rám.

 

MC:

 

Gábor, nem kell minden ócska rossz nyavalyás politikus szavának bedőlni.

 

Ezt én mondom magának, a ministráns prezidenc legközvetlenebb tanácsadója.

 

Gábor, maga menekülttáborbeliekkel létesít szexuális kapcsolatot.

 

Ez kvázi nemzetbiztonsági kockázat – nem maradhat ennyiben.

 

Gábor:

 

Igen, mert más szagú a bőrük.

 

(Ráuszítják a Kutyát.

 

Gábor kifutna, sehol egy ajtó – mindenütt Nézőbe botlik.

 

De Gábor, mi következik ebből?!)

 

 

 

 

KÖVETKEZŐ JELENET

 

 

MC:

Gábor!

 

Érzékel magán szárnyakat?

 

Ugye, nem?

 

Rég levettük.

 

Ja és nyitva van az ajtó.

 

Kulcs a lábtörlő alatt.

 

Ha elmegy, zárja majd be. Nem marad senki.

 

Zsilipeljen, Gábor. Külföldön mindenki magyar.

 

(Szlogen szerűen:) Mindenki boldoguljon, amerre lát.

 

(Gábor mindeközben verdes a karjaival.

 

Táncos küzdelemben leveszi fejéről a maszkot – kitartott pillanat jő:

 

nézik egymást – Gábor és a Nézők.

 

Csönd. Emigratorikus szeánsz-ülésnek vége.)

 

Gábor:

 

Kik vagytok?

 

MC:

 

Ők a befogadói, Gábor.

 

Megérkezett oda, ahol otthonra lelhet végre.

 

Gábor:

 

Ez már?

 

Ez már az e kívül?

 

 

MC:

 

Mit halla, Gábor? Lovasokat s vágtát?

 

Mi az,

 

ami visszatartja az embert attól,

 

hogy elérje a teljes szabadságot?

 

 

 

Sokkal, de sokkal több kínzatás, félelem és fájdalom kellenék.

 

Még

 

több

 

kín.

 

Mit kíván? Utolsó szó jogán.

 

Gábor: (Hallhatóan elgondolkodik.)

 

Mehr Angst.

 

(Ki akar rajtuk sétálni? Kisétálnak.)

 

VÉGE