Az Amargant Színházi Műhely elgondolása hívta életre az országhatárokon átívelő felolvasóest programsorozatot. A résztvevő városok közel azonos időben, paralel olvastak fel irodalmi szövegeket, melyek adott témára, kimondottan erre az alkalomra születtek. Az előadások után minden alkalommal rövid diskurzus következett, ahol a közönség- az amatőr színészek megosztották egymással a művel kapcsolatos elképzeléseket, gondolatokat. Az internet adta lehetőségeknek köszönhetően egyenes adásban a városok egymás között is megvitatták a darabokhoz kötődő érzéseket, felvetett kérdéseket, problémákat és előre tekintően olykor a szubjektív megoldást is. Örömmel fogadtuk el az anyaországi felkérést Calgaryban is, szorgosan készültünk alkalomról alkalomra, hogy minél magasabb színvonalon prezentáljuk az egyes témakörök üzenetét. Harmadik, egyben a 2013/2014-es évad záróeseményére május utolsó hétköznapján került sor. Ez alkalommal az emigrációval foglalkoztunk, különös érzés volt benne magunkat megtalálni, adott pillanatban nagyot bólintani és/vagy megcáfolni a hallottakat. 

Halmi Gábor: E kívül nincs-e, Korcsmáros András: Edvin, valamint Formanek Csaba: Kadupul című darabjai képezték felolvasóestünk vázát. 

A nagy világon e kívül, A Szózat sorának átiratával jelzett mű, Halmi Gábor darabja minket a múltban és jelenben is aktívan megjelenő kivándorlók érzéseinek hektikus óriáskáoszára emlékeztetett. Feltételeztük, hogy a fiatal fiú, mint múltbeli én és a már többnyelvűséggel megjelenő MC Dr. Rep MC önmagát árusítja. A boldogulás ösvényét a meglopásban, anya-anyaföld kijátszásában találta meg. Tiszta, egyértelmű gondolatokra nem sűrűn találtunk a műben, (…) így elég öncélúnak találtuk a tehetetlenség, történelmi erők- politikai megbélyegzés hullámvölgyeiben megmártózó főszereplőt; megkockáztatva, hogy a névválasztás és a szerző között élő kapcsolat létezhet... (?) …A szleng és az archaikus magyar nyelv párhuzamossága tette nyomasztóvá, a végére dühítővé a tehetetlenséget, értetlenséget. A vegzáló a sorok tagolatlansága, a szereplők mondatainak egymásba úszása zavarttá tett mindnyájunkat, nem tudtunk mit kezdeni az olvasói szabadsággal, melyet az író biztosított… Alapjában véve talán túlságosan két lábon álltunk ezen a pénteken ahhoz, hogy ennél elrugaszkodottabban mélyüljünk bele a műbe. 

A Sri Lanka szigetén csekély számban előforduló, évente egyszer virágba boruló, tiszavirág életű növény címével jelezett darab, a Kadupul keretes szerkezetén belül magára az Útra hívta fel figyelmünket Formanek Csaba. Több síkban is elhelyeztük a történéseket, a virágok találkozásaként beszéltünk a férfi- női, gyerek-anya (anyaföld), ember- Isten párhuzamokról is. Érdekes az indíttatás, a Miért indulunk? kérdésre való válaszadás a darab elején. A korlátok, az ígéretes kezdet sokszínűségének megfakulása vezeti rá Leandert és Levendulát, hogy továbbálljanak, keressék a Csodát, az Egzotikust, a Reményt. Sokszor tapasztaltuk, hogy az új megismeréséhez való lehetősége -a Kékszakállú herceg várához hasonlóan-, sokszor elzárt. A szabadság-felszabadultság érzéseinek kulcsai, a környezet támogatása nem egyértelműen biztosítottak, ha valaki úgy dönt, elhagyja termő-földjét/ otthonát/társát/énjének egy részét. Hasonlóan a magyar népdalok sajgó lüktetéséhez és kíméletlen őszinteségéhez (lásd: „Szomorítson meg a halál, ha az öröm rád talál”), a műben is csak egymást határainak tiszteletben nem tartásával, kíméletlen haragbeszéddel közelíthető meg az út, amíg végül átlépik az országhatárt. A vándor motívum, mint az emigráció egyikmeghatározó leírója nagyon kedves volt szívünknek; abszolút sikert aratott az odüsszeuszi kísértések kapcsolása a napjainkban megjelenő hívószavakkal: az élet tartalmassága (Callipso), a vonzó, kinézetre megnyerő, örömöket ígérő (Kirké) és az új kezdet lehetőségeivel kecsegtető (Nauszika) szirének állandó hangja ott cseng az utazni vágyók, döntést meghozni készülők fülében. Sokszor még utána is… Mi lett volna, ha? Keresni valamit, éveket tölteni vele, majd nem megtalálni/másképp megtalálni azt, amiért indultunk… És hazatérni. 

A Program három fordulójának kilenc darabja közül számunkra egyedül Formanek Csaba munkája foglalta magába végtelenül gazdag nyelvünk és világirodalmunk értékeit. Hatalmas éhséggel faltuk, szeretettel üdvözöltük a rímeket, tagolást, a szerteágazó szépirodalmi utalásokat, a részletekben megbújó apró, de annál ízesebb nyelvi finomságokat! Amennyiben van rá lehetőség, ezúton szeretnénk a szó legnemesebb értelemben vett ”Irodalmi érzékenység” különdíját megszavazni neki! 

Korcsmáros András történetét találtuk hozzánk legközelebb állónak. Református és katolikus meggyőződésünket -az őrangyalok/segítő lelkek létezéséről- teológiailag is sikerült konszenzusra juttatni: az író nagyon szépen használta anagrammaként a latin kifejezést –Divine- a címadó szereplő karakterében, jelentőségében. A másik főszereplő, a Fiú személyesíti meg gyakori válaszunkat arra, miért érem be most ezzel? Megnyugtatja magát abba a hitbe, hogy a felszolgáló munka csak átmeneti. Ugyanakkor számtalanszor tapasztaljuk, hogy ez a gondolat aztán idővel tompul, homályosodik, megszokjuk a kényelmetlenséget és éveket élünk le önmagunk leértékelt verziójával. Az anyagi forrás arányos-e azzal, hogy életünk fontos döntéseit, lépéseit odázzuk, amíg…? Nagyon jó beszélgetés kerekedett a „maga akkor is magyar marad” sor kapcsán, kimondásra került feladatatunk a jövő generációjára vonatkozóan. Mit jelent magyarnak lenni a szülőhazától távol/ magyarnak születni Kanadában? Mit jelentek én emigránsként Magyarországnak? Ki vagyok én a hazámnak? Őszinte megosztásokban volt részünk a szülői, nagyszülői és leendő édesanyaként, édesapaként megélt rizikófaktorokról, tükröt állítottunk a sokszor torzult, jogtalan önostorozásunkról, a haza-árulás X, Y, Z generációs értelmezésében… Felszabadító volt a gondolat, hogy küzdelmeinkkel és tenni akarásunkkal, a családban és közösségünkben megélt magyarságtudatunkkal többezer kilométerről igenis lehetünk oszlopai nemzetünknek, nyelvünknek, kultúránknak. Az apa jövőbeli halálhírével együtt összességében a művet könnyednek, emészthetőnek találtuk. (Bár kétségtelen, hogy elég biztonságos (kommersz?) a gyerek-szülő-Isten-távolság-betegség szókapcsolatokra és érzelemvilágra focizni…) Így az összesítésben Calgaryból Edvinre szavaztunk. 

Kedves emigránstársaink Karlsruhe-ban,kedves Budapest, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Mezőkövesd, Miskolc, Paks, Sárospatak, Sopron, Szeged! 

Nagy élmény volt, hogy az ITTHON-OTTHON fogalompár mentén paralel gondolkodhattunk veletek a művek kapcsán! Bár az időeltolódás miatt nem volt alkalmunk élő adásban beszélni egymással, sok szeretettel gondoltunk Rátok, találkozzunk ősszel is! Itt a „szomszédok” is érdeklődtek ám, Vancouver, Edmonton… Szóval ha tudtok, ti is szóljatok a többieknek! Hol vagytok, Székesfehérvár, Kecskemét, Kaposvár, Veszprém, Pápa, …. ?! 

Köszönjük a szervezőknek, hogy bizalmat szavaztatok nekünk, Ilyés Lénárd személyes hangüzeneteit, Nagy Áron grafikáit! Öröm volt veletek dolgozni! 

Calgary