BESZÁMOLÓ

Június 2-án este a Debreceni Egyetemi Színház 2013/2014-es évadának az utolsó programjára gyűltünk össze. A közönség eddig főként egyetemistákból állt, ez alkalommal – talán a vizsgaidőszak miatt – kevesebb egyetemista, de annál több volt egyetemista ült a hallgatók között. Ez nagy örömet okozott nekünk, ugyanakkor megnyugtatott az erőfeszítéseink hatékonyságságát illetően: a közönség visszatérő tagjai között újak is felbukkannak, egyfajta természetes cserélődés alakult ki, és szerencsére mindig megtöltjük a pici alagsori termet. A felolvasók nagy része ezen az estén is először vett részt a programban – jó látni, hogy a régi felolvasók eljönnek meghallgatni az újakat, és izgalmas azt is végigkövetni, hogy melyik hallgatóból válik felolvasó.

Ilyés Leó előre felvett beköszöntője pontosan és világosan bemutatta az estet és magát a projektet, így az újak is egy összeszedett bevezető segítségével tájékozódhattak: nagyon praktikusnak tűnt ez a megoldás. A művek ugyanolyan sorrendben hangzottak el nálunk is, mint Budapesten, s ugyanolyan sorrendben beszéltük meg őket.

Korcsmáros András egyfelvonásosát, az Edvint a közönség és a felolvasók is nagyon, sőt túlságosan egyszerű szerkezetűnek látták. Ez az egyszerűség könnyen aha-élményhez juttatja a hallgatót: mindenki számára ismert, kliséként működő mondatok hangzanak el az emigrációt választó szereplő szájából. Ám e gyorsan felismerhető kijelentések mögött nem találtunk az emigrációt (vagy bármi mást) mélységeiben vizsgáló szakaszokat, sőt, az idegen országban önmagát feltaláló, nagyfokú önállósággal rendelkező fiú olykor szinte bugyután, következetlenül reagál Edvin utalgatásaira. A klisék egymás után sorjázása unalmasan ismerőssé tették a szöveget, a legizgalmasabb szakasz a földöntúli erő, Edvin identitásának kiderülése körül alakult ki. A beszélgetés során itt merült fel először a színháziasság kérdése: mennyire célja a projektnek színházi szövegek létrehozása? Inkább rádiójátékok, felolvasások alapanyagaink kell megszületniük mintsem színházi szövegeknek? Az Edvin ugyanis színházban (ahol az emberek teste, a tempó, a lélegzetvétel, a mimika fontos) nehezen (vagy csak lapos megoldásokkal) képzelhető el – ellentétben a következő két szöveggel, melyek nyomtatott formájukban is sokkal inkább magukba kódolták színpadi megjelenítés lehetőségeit, különböző módozatait. 

A második szöveg, Formanek Csaba Kadupulja szinte kötelezővé tette az egyszerű felolvasáson túlmenő eszközök (tehát a „színházias hozzávalók”) bevetését: a dalokat, szabályos formában megírt verseket mindenképpen meg kellett különböztetünk a párbeszédektől (melyek maguk is sokszor nem csupán rímelnek, vagy versszerű ritmussal rendelkeznek, de költői képekben is igen gazdagok), ezt gitárkísérettel oldottuk meg. A júniusban összegyűltek egyetértettek abban, hogy fület (és „lelki szemeket”) gyönyörködtető egyfelvonásosról van szó: számtalan kép idéződik meg, amibe a hallgatók szívesen bele-belekapaszkodnak, ám a szöveg annyira sűrű, hogy nem minden képet, metaforát sikerül elkapni, ezért rövidebb egységekről akaratlanul is lemarad a hallgató. Ez a sűrűség megnehezíti a követést is: többen is beszámoltak arról, hogy olykor elveszettnek, eltévedtnek érezték magukat. Kiemeltük azt, hogy a kezdeti, tömör monológok, szófolyamok után szép és sokatmondó az utolsó jelenet nyelvi gazdaságossága: Leander és Levendula újra találkoznak, s félig kimondott, elharapott mondatokkal, szavakkal kommunikálnak. A szerkezetben rejlő igazi bravúr, ahogyan a kalandok, az elvándorlás, a saját világ megismerése és a visszafordulás lecsiszolta a főszereplő nyelvzuhatagszerű megszólalásit, ám a töredékekben beszélgetők szavai között ugyanúgy halljuk a számtalan, (de mindezek után már) ki nem mondott érzést és gondolatot. Formanek Csaba költői szövegébe beszédes csendeket is belekomponált.

A harmadik szöveget nagy izgalommal vártuk, hiszen végre nem csak a távoli fővárosban élő szerzők, hanem a mindennapjait velünk együtt, Debrecenben töltő író szövege is sorra került. Halmi Gábor előző munkáival (többek közt szövegeivel) volt alkalmunk már korábban megismerkedni, ezért nem volt ismeretlen a töredezettségtől nem mentes, de meghökkentően komplex és számtalan kapcsolódási pontot kínáló, a szépirodalommal és a mindennapi élettel (akár még az aktuálpolitikai helyzettel is) kapcsolatokat kialakító szövege – s talán ezért nem okozott gondot az sem, hogy rövid idő alatt felkészüljünk az E kívül nincs-e felolvasására. A közönséget és az olvasókat egyaránt elkápráztatta a szöveg nyelvi humora (az est egyetlen humorban gazdag alkotása ez!), mely nem haragosan, a körülötte lévő világot kiosztva vagy búskomoran korholva beszél az emigrációról, hanem éles szemű iróniával (öniróniával), illetve megengedő, önmagán is mosolygó bölcsességgel. A nevetésbe bújtatott problémák azok, amik leginkább (és legösszetettebb) módon tudnak élesek, húsbavágók és ugyanakkor szívszorítóak lenni. Halmi Gábor szövege erőteljesen töredékes, ez a forma a minket körülvevő (egyre nehezebben érthető), sokféle impulzusokból összeálló világ fragmentáltságát képezi le – nem akar tizenöt perc alatt koherens jellemrajzot adni senkiről (hiszen azt nem kis lehet), inkább az emigráció körüli őrületet, felfordulást mutatja be, melynek elszenvedője bárki lehet (vagy nem csak lehet, hanem mi magunk vagyunk). Ahogy egyik vendégünk mondta: igazi „szójátszótér, egyszerre konkrét, populáris és mégsem primitív.

A szavazáskor mindannyian egyetértettünk abban, hogy Halmi Gábor szövege a legsikerültebb és a legizgalmasabb, s hogy nagyon kíváncsiak lennénk még további szövegeire. Úgy éreztük, ezen az estén két nagyon erős szöveget olvastunk fel (erősebbeket, mint amiket az első két alkalommal), ám meglepődve vettük tudomásul, hogy most először homlokegyenest különbözik a véleményünk a nagy többségével. 

Köszönjük a szervezőknek a sok munkát, illetve köszöntjük a többi résztvevőt! Nagyon élveztük a közös munkát, illetve örülünk, hogy ilyen rövid határidőkkel dolgozva eredményesnek bizonyult ez állandóan cserélődő felolvasógárda ötlete is – ennek köszönhetően sokan értesültek az Okuláré Projektről Debrecenben. Reméljük, hogy szeptembertől újra találkozunk – mi számítunk a folytatásra!

A szavazás eredménye:

Korcsmáros András: Edvin – 1 szavazat
Formanek Csaba: Kadupul – 4 szavazat
Halmi Gábor: E kívül nincs-e – 21 szavazat

A facebook esemény és a fotók:

https://www.facebook.com/events/1491526487745578/

Felolvasók: 

KORCSMÁROS ANDRÁS: EDVIN

Fiú: Bakota Zalán
Edvin: Marton Sándor
Szerzői utasítások: Barta Viola

FORMANEK CSABA: KADUPUL

Leander: Juhász Márió
Levendula: Barta Viola
Lilian: Marosi-Nagy Edit
Leila: Székely Erika

HALMI GÁBOR: E KÍVÜL NINCS-E

Dr MC és Rep Mc: Szabó Dániel
Gábor: Marton Sándor
Anya: Marosi-Nagy Edit
Szerzői utasítások: Székely Erika